Virtuális moleskine

ha ez nem jön csak úgy... ha véletlenül elfeleded... ha nem vágysz rá, hogy tudd... ha nem akarod hallani magadtól... ha nincs 5 perced... akkor sosem voltál

És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.

olyan mint a fény. néha eltűnik, s ilyenkor hideg van. ha másra szóródik, akkor irigykedem, ha rám, akkor elvakít és mire élvezném, már sötét van

 

 

.

van az a pillanat, amikor egyszer csak elgondolkodsz, hogy jó-e az irány...

eljön az a perc, amikor választanod kell a két út közül...

 egyszer csak ránézel és felteszed a kérdést: útitárs?

 

 

gyönyörűvé nehezíteni az életünket

– Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.

– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.

– De igenis elvesszük!

– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.

Csodálkozva néztek rá.

– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?

– Döm.

Megkérdezték hát a virágot.

– Akarsz Vacskamatinál maradni?

A virágnak szép virághangja volt.

– Igen – mondta.

– De hiszen nem öntözött!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen nem kapálgatott!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen rád se nézett!

– Tudom – mondta a virág.

– Aztán meg agyonöntözött.

– Tudom – mondta a virág.

– Agyonkapált.

– Tudom – mondta a virág.

– Sápadt lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Csenevész lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.

– Azért, mert szeretem – mondta a virág.

– Miért szereted? – háborgott Aromo.

– Csak – mondta a virág.

Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.

– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.

A virág meg azt mondta:

– Hiszi a piszi.

És olyan boldog volt, amilyen még soha.

( Lázár Ervin: Vacskamati virágja)

amikor az "igaznak" hitt

hamissá válik

 

Az ember érthetetlen, logikátlan és önző.

NEM FONTOS, SZERESD ŐT!

Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be.

NEM FONTOS, TÉGY JÓT!

Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.

NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!

A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik.

NEM FONTOS, TÉGY JÓT!

A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz.

NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!

Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet.

NEM FONTOS, ALKOSS!

Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek.

NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK!

A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet.

NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!

"Azért mert nem értenek meg, még nem vagy művész... Vannak emberek, akik a meg nem értettség agóniájában el is feledkeznek a világ lüktető szépségéről, a törékeny igazságról és a mindent átható varázslatos "tökéletlenségről", a pillanatnyi lét csodájáról és a kiszámíthatatlanság érzésének merészségéről...

"Ne áltasd magad téveszmékkel a szerelem felől. Nem lehet elintézni finom, úri módon, anélkül, hogy bepiszkítanád a kezed. Erő és bátorság kell hozzá. S ha nem bírod elviselni annak a gondolatát, hogy bemaszatold a szép, tiszta lelkedet, akkor inkább hagyd a fenébe az egész életet, és eredj el szentnek. Mert akkor úgysem válnál be soha emberi halandónak. Vagy a túlvilágot választjuk, vagy ezt itt."

“Hegymászó minden ember. Ha ellátunk a végtelenbe, hegyeket álmodunk az orrunk elé, amelyek elfedik a messzeség látványát. A nehézség az ember megmérettetése: hegyeket képzelünk oda, ahol a völgyből is ellátni a tengerig.”

„ez itt a világ széle,

te bolond,

nézz rám,

s hazatalálsz”

Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy.

Az esztelen futással az ember néha fölhagy

s megáll egy pillanatra szétnézni: jössz-e még?

Bírod-e még a tempót? S nyugodtan áll odébb

meggyőződvén, hogy jössz még utána, mint az árnyék,

odavet egy megállást s elégülten tovább lép.

Meddig bírod még? Meddig? Elég neked csak ennyi?

Elég neked, hogy olykor megállok megpihenni?

Elég neked, hogy néha, elfáradván az útban,

azért esek karodba, hogy magamat kifújjam

s utána futni kezdjek más nők, más vágyak nyomán,

megújuló erővel, erőddel s - ostobán?

Meddig bírod még? Meddig? Két éve, hogy követsz már,

két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár,

mégis rohansz utánam. Rohansz, szíved dobog,

mert jól tudod: időnkint úgyis megfordulok...

Mi lenne, hogyha egyszer megállanál örökre?

Mi lenne, ha mögöttem belevesznél a ködbe

s nem érezném nyomomban holtbiztos követésed

s eltűnnék, egymagamban, süllyesztőjén a térnek?

Biztos vagyok felőled, amíg rohansz utánam,

de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam,

akkor tudnám valóban: nélküled mitsem érek,

ha végképp nem lehetne nyomomban tudni Téged...

 

Futunk. Konok futással. Én előtted - Te hátul.

Te kétségbeesetten - én esztelen, galádul.

Sokan futnak előttem. Előtted én futok.

Ó irgalmazz magadnak! Állj meg! S megfordulok.

baranyi ferenc

Mint sötétet a fény- úgy leltelek,

mint utazó a megürült padot,

s úgy szeretlek most, ahogy a mély

vizeknek halai az iszapot.

 

Tenyeremben simogatás lapul

-így bújnak meg házak közt csöpp terek-

Elment a kedves.

Én engedtem el,

mint léggömb zsinegét a kisgyerek.

csoda

kincs

fény

derű

biztonság

mosoly

grimasz

titok

erő

 

amikor rájössz

hogy a szavak üresek voltak

fájón koppannak a betűk

felsértik a szívet

 

két és fél nap drog nélkül

nehezen viselem

 viseltem

holnap újra kell kezdenem

zsibbad a nyakam, fáj a fejem

kávé nélkül

nem ér semmit az életem

„Leveti a világ

végtelenségének álarcát azok előtt,

akik szeretik.

Kicsi lesz, mint egy dal,

mint az örökkévalóság egyetlen csókja.”

tagore

Van az a pillanat, amikor nem tudod, mitől jó.

Amikor a világ zaját és elvárásait meghazudtolva

akkor is jó.

Amikor félned kellene, és mégis jó.

Amikor egyszerűen csak jó,

megmagyarázhatatlanul és feltételek nélkül…

Azt hiszem, ez a pillanat a kegyelem…

Vagy valami ilyesmi lehet az…

tök mindegy mi az, amin agonizálunk

a létra akkor is bennünk van

nem nekünk támasztva

valami független térben

ki osztja a szerepeket?

s ki a felelős azért, hogy ki mit játszik el?

választhatok más karaktert?

ki dirigál? s ki ül a nézőtéren?

mi történik, ha a darab nem "jön át"?

a lelki béke

visszaszállt 

önmagában életerő

csak a vértveszítő dimenziójában

gyilkosság

“Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.

És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.

Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.” (Müller Péter: Örömkönyv)

amikor az erőt adó

minden erődet elveszi

van az a "vakon hiszek benned" pillanat, ami tovább tart, mint az egészséges. így aztán a normálisnál tovább tartott ehhez hasonló érzés több mint veszélyes. elkábít, vakká és kiszámíthatatlanná tesz... vakon... mint amikor a mögötted álló karjaiba akarsz dőlni, tudod, ahogy a játékban... két esehetőség van, illetve három, de abból kettő összetartozik: elkap, nem kap el, de ott van és melléd gugol, az eséseden pedig együtt mosolyogtok, ő pedig segít felállni. a másik: azt hitted, ott van... de ő nincs ott. nem is volt...

Mintha egy láthatatlan nép tagja lennék, elmegyek melletted. Mintha te is láthatatlan lennél – valamiképpen összetartozunk. Talán ugyanazt a zenét szeretjük, és kedvenc könyveink is ugyanazok, de hiába érintenélek meg, te azt hinnéd, hogy csak emlékezel valamire, ami nem is történt meg soha. A szív cenzora forgatja ezt a verset; régóta üldögél vele a lámpafényben: kint sötét van, belül még sötétebb. Kihúz belőle minden érthetőt, minden vonatkozást, világvevő rádióján valami édesbús zenét keres magának, és közben patakzanak a könnyei. filip tamás

Ebben a kozmikus egymásra hatásban összeomlanak az idősíkok, köddé lesznek a technikai akadályok… és Földbe döngölt múltunk alól kivirágzik az egyszer. (pethes m)

„De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását… …Így aztán a kisherceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

-Ó!- mondta a róka. –Sírnom kell majd.

-Te vagy a hibás - mondta a kisherceg.- Én igazán nem akartam neked

semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

-Igaz, igaz - mondta a róka.

-Mégis sírni fogsz!- mondta a kisherceg.

-Igaz, igaz - mondta a róka.

-Akkor semmit nem nyertél az egésszel.

-De nyertem.- mondta a róka- A búza színe miatt...”

elkezdődött... ma este, a kezdésen ugyan nem voltunk ott, de szerintem megcsinálták nélkülünk... :) így több mint 10 óra után megérkeztünk a csendbe, friss levegős nyugalomba... és a korok közti kontraszt meglepetésébe.

Holnaptól pedig a hallgatók is élvezhetik (remélem) Tusványost... 

Egyszer csak azt hiszed, hogy elhiheted... Elhiszed, mert hinni akarod... Nagyon...

De a „hited” épp most nem ér semmit. És mosolyoghatsz rezzenéstelen arccal tovább, egyedül. S már nincs erő, nélküle...

Vársz, de más az irány, találkozásra sincs esély... Ő pedig nem változtat, mert nem változtathat...

Holnaptól Tusnádfürdő... Új erő...

Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. 

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

És hallgatsz
miközben falak
épülnek s omlanak
bennem – ellened
de már se erőm, se hitem.

Múlt álom vagy
röppenő remény
kesernyés ébredés.

És még mindig hallgatsz:
néma várad hiába ostromolnám.

Csak vert sereg vagyok
halkuló patadobogás
korhadt kerítésre
felfutó lepkeszirmú
folyondárvirág.

(Erdős Olga)

...

Csak töredék lehet a vágyott egész helyén

Értem, én értem, a világon semmi nem lehet csak az enyém

Félek, ha kérdezem, meddig vagy még nekem

Osztozunk mindenen

Minden szeretőn, időn, Istenen

 

Újra az illat

A hely, a helyzet, mely ostoba álmokba hajt

Lassan virrad

Mire felébredsz, ígérem, elrejtek minden vihart

És csak engedem, maradjon, így legyen

S osztozzunk mindenen

Minden, szerelmen, hiten, életen

 

Mondd, hogy mindig így lesz majd

Mondd, hogy a végtelenbe tart

Mondd, hogy mindig így lesz majd

S meg ne valld, ha bárki csalt

Mi is juthat még, ha a teljesség kihalt

 

És ölelsz, és sietsz

A hajad még vizes, de indulni kell

Várnak máshol

És ugyanígy, és tele szerelemmel

Egy keveset álmodhatsz még nekem

Tégy úgy, hogy nem búcsúzunk el sosem

...

szakad a szivárvány

 

 

idomulni a környezet elvárásaihoz?

beolvadni?

megszokni?

elhinni?

mert akkor már nem szól, nem vár, nem remél...

csend lesz 

katt

...mint, amikor lekésed a vonatot...

Nézel kétségbeesetten az elsuhanó kocsira, egy ideig összeomlik minden, csak a távolodó szerelvényt látod. Az zakatol a fejedben, hogy mit mulasztasz azzal, hogy nem ülsz a vonaton.

Aztán nincs mese, haladni kell tovább...

most múlik pontosan,
engedem had menjen
szaladjon kifelé belőlem
gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem

Alvó szegek a jéghideg homokban.

Plakátmagányban ázó éjjelek.

Égve hagytad a folyosón a villanyt.

Ma ontják véremet.

pj

Életbe maradunk, bebábozódunk,

Találunk valakit, valamit mondunk

Neki, hogy úgyis mindegy, hát gyere,

Velem halálig - jobb híján - leszel-e?

 

Nem lesz egy fáklyás menet.

Tudod mibe kerül annyi fáklya??

Hát te inkább csak belül

Gyújts egy gyertyácskát, minden napra egyet,

Néha majd elfújom: olyankor szeretlek. :)

...

Hejj!!

KISPÁL FEAT CSÍK - hallani szeretnéd? klikk!

 

 

 ...

 

 

 

i love you

 

bizalom

kitartás

hűség

támogatás

tolerancia

 

ugyan már... 

Nekem nem elég a zene, nekem nem elég a szó
Nekem csak az elég, hogyha előadható
Nekem nem elég a mosoly, nekem nem elég a csend
Nekem csak az elég, hogyha nyugalmat jelent

Ha ha ha ha
Nekem csak az elég, hogyha választhatok
Ha ha ha ha
Nekem csak az elég, amit elmondhatok

Nekem nem elég a kapu, nekem nem elég a zár
Nekem csak az elég, hogyha tárva-nyitva áll
Nekem nem elég a kocsi, nekem nem elég az út
Nekem elég, ha oda is ér, ahova fut

Nekem csak az elég, hogyha választhatok
Nekem csak az elég, amit elmondhatok

Nekem nem elég a betű, nekem nem elég a hír
Nekem elég, ha rólam is igazat ír
Nekem nem elég a szabad, nekem nem elég a kell
Nekem elég, ha melletted ébredhetek fel

Nekem csak az elég, hogyha választhatok
Nekem csak az elég, amit elmondhatok

Nekem nem elég, ha vagyok, nekem nem elég, ha vagy
Nekem elég, ha a világ is szeretni hagy
Nekem nem elég a kályha, nekem nem elég a Nap
Nekem csak az elég, hogyha meleget ad

Nekem csak az elég, hogyha választhatok
Nekem csak az elég, amit elmondhatok

Hogyha befogod a szemem, jobb, ha befogom a szám
Mert a vakvilágba nem beszélek, ne haragudj rám
Hogyha kinyitom a szemem, akkor kinyílik a szám
Amit látok, arról szólhatok csak, ne haragudj rám

Nekem csak az elég, hogyha választhatok
Nekem csak az elég, amit elmondhatok

Ma hajnalban hosszú útra indult Földvári Lapath Géza, kedves munkatárs, igazi rádiós példakép, a Lánchíd Rádió Géza bácsija.

Kedves Géza bácsi, köszönöm, hogy láttad bennem a rádióst!

 

Szöllős István sorai:

"Búcsú nélkül hagyott el bennünket a barát és kolléga, Földvári Lapath Géza. Életének 70. évében mondta fel a szíve a szolgálatot. Tavaly március idusát már a Lánchíd Rádióban köszöntötte.

A hangulata még vágyta a kihívást, de a test nemet mondott. Mindnyájunk Géza bácsija Tiszaföldvárról indult földi útjára és Pázmándon tért át arra az ösvényre, amelyről már nem lehetett visszafordulni. A föld művelésének értéséről tanúskodó diplomájával a szolnoki rádióban kezdte félévszázados pályafutását. Aztán Budapesten, a Magyar Rádió munkatársaként szólt a hallgatókhoz meleg, barna hangjával és okos szavaival. Később Moszkvába került tudósítónak, ahonnan nemcsak a rádióhallgatókat, hanem a tévénézőket is kiszolgálta információkkal. Az ezredforduló tájékán ment nyugdíjba a közszolgálati televízióból. Sem lágy baritonját, sem élettapasztalatát nem nélkülözhették korábbi kenyéradói, ezért még többet szerepelt a médiában, mint aktív korában. Tavaly március idusát már a Lánchíd Rádióban köszöntötte. Aztán decemberben a végzetes betegség ledöntötte a lábáról. Egy hónapja még tett egy kísérletet a visszatérésre. A szelleme bírta a terhelést, a hangulata vágyta a kihívást, de a szív nemet mondott. Vasárnap hajnalban hagyta el végleg feleségét, fiait, unokáit, húgát és velük valamennyiünket. Nagyon szerettünk és nem feledünk, Géza bácsi!"

 

Nyugodj békében Géza bácsi!

Ne legyél fiatal, s ne úgy szép
Ahogy a címlapok szeretnék
Se kamerával, se szabad szemmel
Nem látszik benned és bennem az ember

 

hogyne szeretném hát, ami csak vagy,

s mind, ami láthatatlan,

ami a külső lét mögött van

és már isteni rejtelem?

Szeretnélek kibontani

s vigyázva összerakni újra,

aztán, ha van,

lelkedbe bújva álmodni,

mint még sohasem.

szl

Ki méltó látni a csodát
A csodát magában hordja

babits

Van, amikor a nagyon-nagyon jó élmények albumba ragasztott fotókká szelidülnek...

Nem nagyon szeretem az albumokat...

A pillananatokat és az élményeket szeretem...

Vannak szavak, amelyeket nem mondhatunk ki bűntetlenül... Vannak érzések, amelyeket nem fejezhetünk ki következmények nélkül... Vannak helyzetek, amelyeket nem léphetünk át...