Virtuális moleskine

Bolond világ, amiben valami csodára áhítozunk... Ezt éljük, tetszik, nem tetszik, lehet rajtra sopánkodni, szörnyülködni, ez akkor is bolond világ...

És lehet vágyakozni valami után, amit piedesztára állítunk, pusztán abból az önző okból kifolyólag, mert így lehet rajta szenvelegni... Sápítozni az elérhetetlenségén, szenvedni a körülmények láttán. Elérhetetlen célokról beszélni pusztán az olcsó önigazolás gyanánt. Mert az könnyebb. Megmagyarázni, okokat keresni, addig is ülhet az ember az asztal mellett... Minimális felelősség, egyhelyben toporgás, csak aztán egyedül marad az ember az asztal mellett... Sopánkodhat magányosan, mert, akik maradnak, nem túl nagy húzóerők...

Bolond világ, mondom én...

Ugye adsz majd, mikor kérni kell
S ugye kérsz majd, mikor neked kell
Ugye vállalod, ha varázsolni kell
Aztán elhúzol majd macskaléptekkel

Ugye adsz majd, mikor inni kell
Ugye fogsz majd, mikor esni kell
Ugye írsz majd nekem szép kicsi verseket
Mind arról szól, hogy milyen jó neked

S ugye eljössz, mikor vágyom rád
Nem lesz rajtad, csak a nagykabát
Aztán nálam hagyod a szerelmed illatát
Majd jelentkezem, ha újra vágyom rád

És majd nézlek, ahogy mellém ülsz
Aztán mégis, újra összegyűrsz
Ugye szép lesz a fényképen veled
Majd találsz nekünk egy frekventált helyet - a faladon

Ugye úgy lesz, ahogy ígérted
Ha meg másképp, ugye megérted
S ha elvennék a maradék jókedvem,
Te ott teremsz és visszalopod nekem

Ugye sírsz majd, mikor elmegyek
Pedig látod, hogy csak viccelek
Ugye rámhajolsz, ha vigasztalni kell
És elszáguldunk 190-nel

hányszor volt már, hogy azt hittem, ez az az irány...

hányszor ült az ember kétségbeesetten a pályaudvaron, hogy lekéste a vonatot, most mi lesz...

hányszor gondoltam már, most akkor, merre tovább...

aztán rá kellett jönnöm, jobb jön...

  „– Nem tudok hazudni. Sajnálom. Ezért nem szerepelek újságban. Sem a rádióban. A televíziót pedig tudtommal még nem találták fel. Igaz, Verne Gyula már foglalkozott egy phoneotelephotograpffal, de ez nem érdekes. Mi lesz a cikk címe?
– Nem tudok hazudni, de szeretnék!”

 

Mikszáth itt kísért...

Márpedig ha politika, akkor parlament, ha parlament, akkor Mikszáth... Ha Mikszáth, akkor irónia, igazság, döbbenet... 

 

"Ha pedig a fönntartott elvek azt jelentik, hogy az egyesült ellenzék, mint oppozíció, minden egyes kérdésben szabadságot ád a kebelébe vont pártárnyalatoknak: saját elveik értelmében szavazni a kormány ellen, s majd aztán, ha ők jutnak a kormányra, megállapodnak valami arany középútban, akkor az elvek fönntartása nem egyéb a legvilágosabb elvföladásnál.
Mégpedig elvföladás a volt Deák-párti politikai erkölcsök kátéja szerint.

Magyarul kimondva országámítás, világbolondítás.

 

 

Szegény miniszterek és mamelukok, ki ne szánná őket!

Mint üldözött vadnak mindig nyomukban van a közvélemény, agyarkodó újságírók, hétköznapi élcelők raja.

Földagadt testtel járnak-kelnek köztünk, ezer méhcsípéstől találva.

Szegény miniszterek!

mikszáth 

... 

Abban volt egy színész
Abban volt egy kérdés
Abban volt egy érzés
Abban volt egy vicc
Abban volt egy szorongás
Abban volt egy emlék
Abban volt egy hecc
Abban volt egy fájdalom
Ebből van az én dalom

... 

az én poklomban
számolnak és mértékkel
szeretnek; órát
lesve időznek; folyton
véleményük van;
csak idő van, semmi tér.
Azt mondják: PERSZE.
Csak idő van, semmi tér;
mindenki siet,
nyilatkozik, birtokol,
temet, nemz és szűl
– semmi nincs, csak történik
az én poklomban

fodor ákos 

Persze ki az a bolond, aki elmegy BL döntőt nézni úgy, hogy szinte kizárólag pasik vannak ott... BL döntőt NÉZNI... Ja, persze... Mindenesetre kétségtelen, jó mulatság... Pedig megígértem "annak" a srácnak, hogy írok róla, meg Róla és arról is... Leírhatatlan... ;)

Vannak azok a keserűen tiszta pillanatok, amikor döntesz, veszed a kabátot, kulcsrazár, indulás... Nah, ez az indulás... Néha persze hazacammogsz, erőt gyűjtesz, és újrakonstruálsz, hogy újra kimenj... S ott van a kint és a bent töltött idő? Melyik a valós, mi a fontosabb? Nincs hierarchia, azt hiszem... Talán épp az a fontos, ahol vagy, a kint és a bent, de persze közben a jelen múlékonyságára építem a jövőt... A következőt... A kint-eket vagy a benteket...

Aztán azon morfondírozom, hogy az ember kint vagy bent? Álarcok, mosolygó tekintetek mögé bújtatott, egyébkként csupasz szigetek... És ez akkor sem igaz, nincs sziget... A szigetet a tenger nyaldossa, partja van, érintkezik...

Van egy barátom, aki szerint az ember alapvetően rossz... nem hiszem, de értem, mire gondol... Illetve tudom, hogy nem rossz, csak ez a kint és bent sokszor felcserélődik, összemosódik... 

elindult a fényes árnyak oldal
csupa izgalom lesz itt

Ne kívándd, hogy játszam
a nőt, aki jólnevelt.
Ne kívándd, hogy tudjam,
a módit, s az illemet.
E példás, kis udvartöltelék,
az már nem én lennék!

Ha repít a trapéz,
ha elbír a vékony jég.
A szeszély, a veszély,
az csodás, az álomszép.
De értsd meg, ha nem kockáztatnék,
már nem én lennék!

Ha óvnál a bajtól,
épp az lesz a baj,
hogy nyűg lesz csak rajtam a lét!
Mint sólyom, úgy
szállok majd más táj felé,
ha béklyóz a kényszerűség!

Ha leszól egy csillag,
ha elhív, én elmegyek.
A világ, a hazám,
a felhők, a mesterek.
Ha tudást csak könyvekből vennék
az már nem én lennék!

És taszít, ha tolong,
sok kegyenc sok esdeklő,
És riaszt, ha les rám,
És öröm, ha egy sem jő'
Kit nem bánt e barbár csőcselék,
Az már nem én lennék!

És elveszthetsz, hidd el,
ha börtönbe zársz.
A fészkedből elszállok én.
Hogy megtarthass, az kell,
hogy hadd higgyem már,
az élet, mit élek, enyém!

Egy társ kell, egy barát,
ki megvéd, ki átölel,
ki megért és segít,
ha vígasz vagy tréfa kell.
De hagyja, hogy éljek,
szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én!

sylvester levay - michael kunze

Gyűlöllek, mert próbára teszel,
napról napra nehezebb leszel,
simogatsz, majd ököllel sújtasz,
ellöksz, és ismét kezet nyújtasz.
Küldesz örömeket, tipró fájdalmakat
viharokkal tűzdelt kemény nappalokat
emlékektől éber éjszakákat adsz nekem
akartad maradjak, most játszol velem!
Gyűlöllek, mert, nem szerethetlek eléggé
nem adtál könnyen semmit, ez tett beteggé!
Még is….
sírva kapkodok utánad, hogy nem leszel félek
mert gyűlölöm, hogy ennyire szeretlek!...ÉLET!

nagy krisztina 

Azt hiszem, ki kéne szállni
Egyszer talán megpróbálni kanyargós, üres utakon
Nem félek, minden rendben lesz
Ott, ahol elvisz a szél

Génjeim a bőröndömben, atmoszférában homlokom
Autóm a galaxisba', elázott frázisok,
Amit majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Elmúlt éveink illata ajtód előtt áll
Végtelen a végzet, nekünk ebből már nem marad,
Ha elviszi a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Azt súgtad, maradjak
Féltettél, de már késő pillanat
Ha nem jó semmire, akkor is legalább úton vagyok
Majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz engem a szél

Simogatást, kedvességet
Sebed, ami sebemhez tévedt
Körülöttünk forgó Napok, csak pillanatok a tegnapok
Majd elvisz a szél

Génjeim a bőröndömben, atmoszférában homlokom
Autóm a galaxisba', elázott frázisok,
Amit majd elvisz a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

Elmúlt éveink illata ajtód előtt áll
Végtelen a végzet, nekünk ebből már nem marad,
Ha elviszi a szél

Még a tenger emelkedik,
Mérleg-világra születik, elviszem árnyékom hátán
A hamvaidat majd elviszi a szél
Majd minden eltűnik, elvisz minket a szél

kistehén 

A kislányról, aki ott feküdt a hegedűtokon és az anyjáról le nem vette a szemét… Az éjszakai Duna hangjáról… Az eső illatáról… A pillanatról, amikor csak úgy mosolygunk… A liftes srácról… A zöldségárus 10 forintjáról… A kimondani mert szavakról… A megtalált célokról, lekésett vonatokról, helyes irányról… A marcipánfagyiról… Az ébresztőóra nélküli ébredésről… Az éjszakai leves főzésről… Hajnali takarításról… …és a… Ja, és arról is… :)

dalod és táncod lennék

reggeli zöld-arany

kisszoknyában elsuhanó

téged üdvözlő tánc

mezítelen karral

és szívvel

ágyadba virágot hajító

s lennék én

déli polkád

vörösen lobbanó

mosoly körül

felcsillanó

csókod is lennék

és este

lennék neked a

szikrázó sejtelem

pergő vágy

aranypénzes sárga ruhám

fekete tüll lobogó selyem

bokámon holdfény

csípőmön kezed

szoknyám ráncából szerelem hull

eléd öledbe köréd szerteszét

lennék dalod és táncod

de csak éjféli csönd vagyok

és az éjféli csöndedben telis tele kétség…

(boda)

Órák, napok

jéghártyás ablaküvegét

lehelgetem, hogy megláthassalak.

Gyönyörű arcod tanulom

utcán, sínek között, örök életveszélyben,

nem tudom hova tartó villamosokon.

 

Kívüled élek,

oly bátran, hogy abban már

megláthatnád a vacogást,

ha egyszer közelről szemügyre vennéd.

De nem is ismersz.

 

Én vagyok az,

aki meg tudom szelídíteni

szemöldököd egymást-maró kígyóit,

aki nem félek, hogy összezúzódom

fekete köveiden,

aki talán még megbirkózom egyszer

iszonyú angyalaiddal,

aki be merek lépni hozzád

a magad-fonta kettős rács mögé

és enni adok neked naponta

és megitatlak.

Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

 

Érted-e még az egyszerű beszédet?

Bogozd ki göbös sorsodat.

Segítek.

Aztán visszaadom.

 

Kívüled élek,

ilyen siralmas-bátran.

Te itt keringsz, még oldozatlanul,

csontjaim fehér izzószálai

tízezer voltos áramában.

(rzs)

Ne aludj még el.

Nem olvadt még el nappalom jégtáblája,
amelyen vicsorgó jegesmedvét vettem észre.
Nem osztottuk még el a napot éjszakára,
nem beszéltél még napi keresztjeidről,
melyek ha nem fájtak is: érintettek.
Percek hiányoznak még nyugalmamhoz.
Nem jártalak még be egészen a szokott ösvényt követve.
Hiányzik még egy csók, a remegéssel teljes,
az illatos és puha, mint a megszegett cipó.
Még nem számoltam végig mindent újra
a te kicsiny megbízható ujjaidon.
Ne aludj még.
Ha lámpát oltasz, nem láthatom, mint csukódik össze
éjszakára arcod hamvas szirmai.
Álmod egy bontakozó színét sem láthatom,
és reggel széttöredezhetik gyarló emlékezetünkön.
Ne aludj még. Mondj még valamit,
például azt, hogy holnap záporra ébredünk,
s olyan lesz tőle a gyep, mint egy nagy tükör,
s visszfénye csupa örömet lop belénk.
Ha elszenderülsz, jó éjt, s te légy az álmom,
de egészen teljes lényeddel benne légy.

Pavel Koys

 

i'm not dead just floating

ha közelebb van:
élesebben látni, hogy
elérhetetlen.

fá 

„Nem adom vissza.
Szemhéjam mögött őrzöm
Legszebb képedet.”

fá 

arcaim közül kiválasztok egyet
s mint saját tévedésemet mutatom
hogy lássad
olyan is lehettem volna

akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem?

a földre bukni és az égre nézni fel?

akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd?

és arra nem gondolni, hogy meddig is tart?

akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?

akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?

akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken?

és lángra gyúlni fázós, fehér reggelben.

a hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket,

hogy szóra bírni más ne tudja senki sem.

van az úgy, hogy semmi sem jó.

és van az úgy, hogy lenni sem jó.

akarsz-e szánni, ha egyszer bánni kell a bűneidet?

akarsz-e látni, ha lábam rossz utakra tért?

az arcot látni, amivel megosztottad tükreidet.

akarsz-e engem, aki csak ennyit ígért?

Ha megtalálnám

a végső OK nyugalmát,

bölcsebb lennék-e?

-A kiásott gödörből

Nem kerül ki több gyémánt...

(Bencze Balázs )

akkor majd csak próbálok levegőt venni,

    némán hallgatni ahogy az eső vájatokban

    csorog végig a reszketeg ablaküvegen, mint

    olvadó hó a tűnő téli éjen, mikor apró

    reménysugár cirógatja végig a félénk,

    hidegtől terrorizált rügyeket, úgy

    bontogatom érzékeimet, próbálgatom

    érzéseimet rajtad, veled és néha

    nélküled, míg lecseppen az utolsó

    esőcsepp, aranylón hintázik az ablak-

    párkány szélén, és mint Dalí órái, úgy

    folyik le a fákról, a hirtelen köddé

    váló, akaratos idő testet ölt egymás

    karjában, mint sosem tapasztalt vágy

    és én csak próbálok levegőt venni, hogy

    élhessek együtt ezzel az érzéssel, amit sem

    megfogalmazni sem megmagyarázni,

    sem elüldözni nem tudok, nem lehet...

(fábián zita)

úgy beszélnek minden hírműsorban arról, hogy egy napra bezárnak a nagyobb élelmiszerboltok, mintha legalábbis azt jelentenék be, háború lesz 30 éven keresztül, spájzolni kell!

nem süllyedhet oda egy ország, hogy az élelmiszerüzletek nyitvatartása a fő hír... 

a következő hír lehetne akár az is, hogy  milliók éheznek a világon, de ne menjünk messzire és ne üljünk fel az olcsó demagógiának, Magyarországon ezrek szintén éheznek...

sebaj , futás vásárolni!!!

mert EGY TELJES NAPIG ÉHEZHETÜNK...

-Tudsz játszani?

-Tudok.

-És szeretsz is?

-És szeretlek is!

 (fá)

...itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.

...néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív,
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek...

úgy volt, hogy lesz az ég
s hozzá a messzeség
lesz az otthon, s visszavár
szelíd láng, mely bárhol ránk talál

úgy volt, hogy jók leszünk
úgy volt, de nem merünk
úgy volt, hogy rajtunk áll
úgy volt, hogy ránk béke vár

aranyhalas akvárium

mint hal a vízben

nincsen sodrás

koccan az üveg

túlnagyított fények

gömb, de nem kerek

Én vagyok a Te távoli társad és örökös barátod, kinek kezét sose fogod meg s igazi arcát sose látod. Én is, mint te, egyazon úton járok szüntelen körbe-körbe s éjszakánként ugyanúgy nézek önmagamba, e furcsa, görbe, törött és fátyolos tükörbe. De nem szabad velem törődnöd, legfeljebb ints egy lenge búcsút felém, ha más tájakra visz ez a vidám és néha bús út, mely annyi felé kanyarog, mert szánalmasan gyönge, gyatra vadász, ki másra is figyel, mint az üldözött drága vadra: célod, hogy rálelj önmagadra. dsida

"1942-ben születtem a Józsefvárosban, közel 20 éve lakom a kerület kellős közepén, feleségemmel és kedvenc macskámmal. Gyermekeim már régen felnőttek..." (Részlet Hárs Gábor, az egykori szocialista, most MSZDP-s képviselő önéletrajzából)

elgondolkodtató tények, figyelmen kívül hagyott alapigazságok....

...olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül...

  Anya a kimondhatóban hisz
   apa a kimondhatatlanban
   ezt onnan tudom
   hogy amikor ordítanak egymással
   mindig apa hallgat el először
   én ilyenkor már a diófa tetején kapaszkodom
   kivéve hogyha esik az eső
   hull a hó vagy ilyesmi
   innen fölülről minden fordítottan arányos
   a kicsiből nagy lesz
   a nagyból kicsi
   a kimondhatóból kimondhatatlan
   az ordibálás is lecsendesül
   a levelek zizegése viszont tengermorajlás
   és amikor egy aranylevél lehullik
   csak azért nem engedem el én is az ágat
   mert odaát várnak
   öreg hajóst a túlsó parton
   és amíg valaki vár rád
   addig még bízhatsz benne
   hogy a kimondhatatlanból egyszer
   kimondható lesz

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

„Nem adom vissza.
Szemhéjam mögött őrzöm
Legszebb képedet.”

"...
arcaim közül kiválasztok egyet
s mint saját tévedésemet mutatom
hogy lássad
olyan is lehettem volna"

"...szeretnélek kibontani, s vigyázva összerakni újra..."

még véletlenül úgy növünk fel hogy nem is láttunk szivárványt csak rajzolva egy padláson talált mesekönyvben és úgy növünk fel hogy nem halljuk anyánkat énekelni csak filmzenét kapunk és effekteket érzelmekre komponáltan és titokban a félhomályban majd kabátujjba töröljük a könnyeket és senki se ül ágyunk szélén boda magdolna

"Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétitenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szivem. De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem!"

...én hülye vagyok, nem PIRULA...

Nem tudom, melyik a jobb... :) 

Akit nem szeretünk, azt magunkkal, akit meg nagyon, azzal magunkat bántjuk.

De mit tehetnénk?! Az a fél százalék, aki kivétel, nem közöttünk jár!

Hát jobb, ha ön is mértékkel marasztal,

És hazaküld a hajnali vonattal.

Maradjon e pár óra olyan szép,

Amilyennek látni akarom...

a címe

"- Az önnel kapcsolatos egyik mítosz, hogy az ön dalaiban folyton visszatérő portugál "saudade" kifejezés valami olyasmit jelent, amire a nyugati nyelvekben nincs szó. Sem az angolban, sem a magyarban. Sok elmélet van arról, hogy mit jelent, de kérem próbálja egy nyugati fül számára átérezhetővé tenni a jelentését.

- Nagyon nehéz kérdés. Portugál szó és nincs egyetlen más nyelvben sem. Valami nagyon-nagyon hiányzik. A Zöld-foki Szigetekről sokan emigrálnak és akik ott maradnak, azok érzik ezt, miután ők elmentek. És akik elmennek, ezt érzik, amikor távol vannak.

- Szomorú szó?

- Igen, nagyon, mert hiányzik valami. A teljesség hiánya. De benne van, hogy ami hiányzik, az azért hiányzik, mert szükségünk van rá és szeretjük. És szeretni jó."

Cesaria Evora interjú - http://www.origo.hu/zene/20070409ezaz.html

...egyszer csak késő lesz...

Mindentől messze, a szívhez közel
Csinálj csodát, én meg elhiszem
Hogy kell egy rendszer, ami nem mozog

…fényes, képtelen, követhetetlen…

   u

        h

            a

                n

                   á

                  s