Virtuális moleskine

Fűben, virágban, dalban, fában, születésben és elmúlásban, mosolyban, könnyben, porban, kincsben, ahol sötét van, ahol fény ég, nincs oly magasság, nincs oly mélység, amiben Ő benne nincsen.

A futó nem kell, hogy négy percen belül fussa a mérföldet vagy négy órán belül a maratont. Annyi kell csak, hogy fusson, fusson és néha szenvedjen. Akkor aztán egy napon felébred és felfedezi, hogy valahol az úton meglátta már a rendet, a törvényt, a szeretetet és az igazságot, amelyek az embert szabaddá teszik. (George Sheehan)

...mennyire fontos, hogy megfizessünk az álmainkért. De milyen mértékben manipulálhatók az álmaink? Az utóbbi évtizedekben olyan kultúrában élünk, amely kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a hírnévnek, a pénznek és a hatalomnak. Sokan közülünk azt hiszik, hogy kizárólag ezekért az értékekért érdemes küzdeni, és nincsenek tudatában annak ténynek, hogy a kulisszák mögött rejlő valódi manipulátorok névtelenek maradnak. Ezek a manipulátorok tisztában vannak vele, hogy a legerősebb hatalom észrevétlen - egészen addig a pillanatig, amikor már késő észrevenni, mert csapdába estünk... coelho

ki az az idióta, aki hajnalban futni megy és eliade-t olvas a reggeli kávéhoz? döbbenet, nem? szégyellem is...

volt egy időszak, amikor palesztin voltam, aztán vajdasági, meg iráni újságíró, és grúz, mostanság cigány gyerek... témába szerelmes újságíró, "mindenkinek mindene"

képtelen vagyok megérteni, hogy miért kellene a mosogatószernek a kezemet balzsamozni? miért nem csak simán tisztít? balzsamozáshoz majd balzsamot veszek...

Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy. Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira. Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen! Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van. Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg. Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál. oriah hegyi álmodó

majd megérkezel az alkonyatban
tévedéseid macskakövein lépdelsz
öreg leszel és öntelt
nem emlékszel egymást indázó mozdulatainkra
csak hogy közünk volt a másikhoz
a jóvátehetetlen múltra emeljük
nehéz borospoharainkat akkor
mázsányi súllyal szívünk helyén
mert szívünk se lesz
csak a titkos gondolatok kócolódnak
odavetett mondatainkban
mintha szerettük volna egymást
valaha
mintha ismerős lenne
ahogy a telihold kezünkre világít
ahogy tükröződik italainkban
arcaim közül kiválasztok egyet
s mint saját tévedésemet mutatom
hogy lássad
olyan is lehettem volna

jenei gyula

ahonnan látszanak a csillagok

Megint a falnak csapódtam. Ma is. Újra. Egyedül ülök a fal tövében. Fáj.

az egyik legrosszabb dolog, amikor olyan ember okoz csalódást, akit szeretünk. miért? talán mert, akit szeretünk, abban találtunk valamit magunkból és a csalódással magukból is veszítünk valamit. sok ilyenkor a kérdés, talán az elsők között van, hogy mi hol hibáztunk... aztán megértjük, hogy a megérthetetlent és ez a legrosszabb... csak egy csaló...

Te vagy a tavaszi áradás, a vihar előtti villámlás, a folyton nyüzsgő Oktogon, az összenézés szombaton. Te vagy a kulcs a kilincs alatt, Te vagy a fütty a madárba', egy jegyszedő vagy a dagályba' Minden szavad felém szalad (Péterfy)

"A boldogság nem úti cél, hanem utazóstílus." (Margaret Lee Runbach)

A maradék tisztesség, amit még nem játszottunk el félelemből, vagy renyheségből; vagy amit nem játszottak el helyettünk költő-császárok, vagy csak őrmesterek; s amit lopva viszünk, már- már értelmetlenül – talán jó lesz küszöbnek.

"kapcsolataink annyit érnek, amennyi áldozatra hajlandóak vagyunk értük" kruppa levente

Azt kellene eldöntenünk, hogy célokért élünk vagy magáért az életért, az útért. Valamihez tartunk szüntelen és az odavezető útra sem emlékszünk, vagy minden percet átélünk...

Mindenemet eldobnám, Nevem megváltoztatnám, Megtagadnám aki voltam, Hogy megtaláljam nyugalmam. Lennék kispolgár boldogan Bárhol, ahol béke van. Lennék köztük én az átlag, Kinek az Emberi Jogok járnak. Bújtam, amikor mindenki vonult. Adtam, amikor mindenki koldult. Röhögtek mindenen, én sírtam. Ha nem volt kinek, akkor is írtam. Vesztes lettem, hiába győztem. Senki mellettem, senki mögöttem. Nem fáj a szívem. Rád gondolok. Tudom, a szabadság magányos dolog.

Mert hiába is mondják ezredjére is, hogy ez a kabát már lyukas, rég kiment a divatból és egyébként is fakó, ez engem cseppet sem hat meg, hisz ez a kedvenc kabátom. Nem érdekelnek a tanácsok, szúró pillantások, kritikák, rosszalló tekintetek, akkor is ez a kedvenc kabátom. Szeretem mert az enyém, mert ezer emlék köt hozzá, akkor is ha fakó és akkor is, ha vannak hibái... Használt... De mi a helyzet az emberekkel? Vannak fakó kabát emberek? Akiről mindenki csak lebeszélni akar? Mikor kell újat „venni”?

amikor teljesen azt hiszed valakiről, hogy igazat mond, pedig végig becsapott amikor hiszel valakiben, csak ő hülyének néz amikor olyanban csalódsz, akit szeretsz, mert kiderül, hogy csak szerettél... a múltidő is vacak

I'm forever blowing bubbles, Pretty bubbles in the air, They fly so high, nearly reach the sky, Then like my dreams they fade and die. Fortune's always hiding, I've looked everywhere, I'm forever blowing bubbles, Pretty bubbles in the air

Még az olaj is mos le némi koszt rólam.
Meghaltál bennem, de én is meghaltam.
Úgy ringok Isten és közted, mint törött hintaló,
Egész belefáradtam már, de így a jó!

Legalább könnyű lesz így elmennem,
Már a legtöbb mindent megnéztem,
És nem boldog soha senki sehol.

A Mennyben számomra nincs hely még,
Mert oda nem elég ilyen kis végzettség!
Bár jó barátom a főnök rég,
Túl alacsony vagyok és távol az ég!

Miért mondaná meg az egyik a másiknak, mit tegyen?!
Hadd döntsem el én, hogy nyomom a féket, vagy megyek az úton!
Idelent dúl a háború magas posztokért,
Gyerünk, vegyétek csak el a kedvem!

Legalább könnyebb lesz így felszállnom...

megnéztem.

tetszett.

balázs igazad volt.

de az aréna akkor is vacak.

sok az ember, és mi antiszocálisak ezt nem bírjuk...

meg a jegyárust :)

"Nem lehetne végre őszintén nekünk állni élire és egy nemzetért érzett felelősséggel, saját önös érdekeinken átlibbenve hinni hogy van egy egység, ami globális, s melynek tagjai magyarok?" SZEBBET ÉS DERŰSEBBET...

Idegen vagyok. Igaz már tudod, hogy két cukorral iszom a kávét és hogy reggelente nem fésülködöm. Tudod, hogy tudom: jó a világ és rossz. Hogy néha úgy megyek, hogy állok. Idegen vagyok. Tudod, hogy erős vagyok, néha mégis sírok, ha elbukni látszom. Hogy bátorságomban félek és hogy sokat beszélek, de igazából már én sem figyelek magamra. Idegen vagyok. A bizonyosságok elhagytak. Idegen tenyerekből idegen mosolyokat szemelgetek, mint egy folyton éhes madár. Mint egy folyton éhes idegen madár. Vajon meddig tart az idegenség sivatagja, vajon meddig tart e tikkasztó vándorlás? Mikor mondod, hogy isten hozott? boda

Akihez szólnék, nem kíváncsi a kevésre, mit mondanék. Napjaimra ránőtt a tárgyi valóság: nincsen menedék. Nem indulok feléje eztán s nem címzek neki levelet. A telefont kikapcsolhatnám: nem csönget föl a szeretet. Lefekhetnék a kocsiútra, köthetném nyakam a kilincsre, tegnapot a másnapra húzva minek is krákogjak a nincsbe. Csak a levegőt kapom ingyen s a vámolatlan utakat. Biztosabb lenne a kilincsen. De talpamhoz remény tapad. solymos ida

Annyiszor kézbe vettél, Istenem, mint ritka követ a mágusok. Vizsgálgattál: megtartsál vagy eldobj, egyedül Te... Te tudtad, mi vagyok. Egyedül Te... Te tudtad, Istenem, mit rejt a kő, a horpadás, a nyom. Érdemes valamit tenni velem, vagy porrá zúzz, és elfújd a porom. Engem ahányszor csak kézbe vettél, mindig éreztem: a Tied vagyok. Úgy nyomott, sebzett kezed fogása, azt hittem olykor: széjjel szakadok. Hozzám fájdalom közt közeledtél, a megformálás kínját adtad át, De a kő, por tündöklött kezedben, visszaverte gyötrött sugarát. Annyiszor kézbe vettél, Istenem, Már el sem hiszem, hogy messze dobsz. Mint ritka követ hasogatsz, formálsz, hogy gyűrű legyek a kisujjadon.

Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe, gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába! De ott a koporsóban - ott a biztonságos, sötét, fülledt éjszakában elváltozik majd. Nem törik össze, törhetetlen, áthatolhatatlan, megválthatatlan szív lesz belőle. c.s.lewis

“Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához, hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit.” burke

A legtöbben meg vagyunk győződve arról, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni, ha valaki eltakarítaná az útból a dombokat...

van valami,
mit régóta el akarok mondani neked,
kerülve mindenféle szentimentalizmust,
még ha csillagok nélkül nem is olyan szép,
taposhatsz rajta, mint a faleveleken,
elfelejtheted, mint régen látott barátok arcát,
vagy hagyhatod lebegni közöttünk
elszabadult luftballonként,
csak ki kellene mondanom,
lazán és könnyedén,
akár egy hanyagul odavetett sziát,
eléd dobni, mint fuldokló halat,
és reménykedve várni,
visszaengeded-e a vízbe,
vagy mögéd osonni egyszer,
amikor nem számítasz rá,
és füledbe súgni,
de bárhogy döntök is,
végül nem mondok semmit,
csak nézlek,
ahogyan nyárvégi gólyák nézhetnek
fészkükre indulás előtt

Ha egy napon eljössz,

megkínállak kandírozott szeretettel és borsmentateával.

Ha eljössz, és ha lesz teám...

Ha egy napon eljössz, megkínállak kandírozott szeretettel és borsmentateával. Ha eljössz, és ha lesz teám...

Bolondok vagyunk.

Zavarodottak, és félünk.

Sohasem énekeltem neked hideg téli estéken.

Nem dúdoltam a füledbe halk, összefüggéstelen dallamokat.

Becéző, gyengéd dallamokat.

Nem énekeltem előtted, és nem is táncoltam.

Féltem, hogy megremegne a hangom,

és te nem értenéd meg, amiről a dal szól.

Féltem, hogy megremegne a térdem,

és te nem látnád meg bennem a tündért.

Csak egy fáradt, gyönge embert.

És ezt nem akarom.

Inkább hallgatok.

Hallgatunk.

Nézlek,

és a lelkem legmélyében,

egy elfelejtett, poros és sötét szögletben

énekel és táncol valami.

Amiről soha nem beszéltünk.

És amiről soha nem fogunk beszélni

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.

pilinszky

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni, nem akarom látni, mert szenvedek látni, nem akarom látni, mert fáj, ha látom, nem akarom látni, és mégis várom. Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni, nem akarom látni, mert reszketek látni, nem akarom látni, mert fáj, ha látom, s nem akarom azt, hogy újra fájjon. nem akarom nézni az arcát, ha kérdez, nem akarom tudni azt, hogy mit érez, NEM! NEM! NEM! de igen, szeretem.

“Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is. Sem kicsordulni, sem elsivárulni. Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni. Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni. Nem hivalkodni, és nem tetszelegni - sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti. Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét. Az úton járni, majd végigmenni, a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni. Egyszerűen boldognak lenni - dísz, ragyogás, külcsín nélkül.” tatiosz

elengedtem a Mindent

“Ma a legnagyobb bűn az emberek absztrakt szeretete, a személytelen szeretet azok iránt, akik valahol a távolban vannak. Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem találkozunk! Hisz akkor nincs szükségünk áldozat hozatalára, s emellett olyan elégedettek vagyunk magunkkal! Így csaljuk meg a lelkiismeretet. Nem! Azt a felebarátot szeresd, akivel együtt élsz, s aki terhedre van!”

Keménységed és elvárásaid

zorddá és undokká tesznek.

De ha szeretsz,

jóságod sugarában újra megszelídülök,

és elfogadlak én is.

Ha csak az eredményeim

alapján tartasz értékesnek, elveszek;

de ha pusztán önmagamért szeretsz,

sikert sikerre halmozok.

Semmit se tégy, csak szeress,

és felnövök magamhoz.

A szanszkritben a szó, ami a házasságot jelenti, az pontosan ugyanaz a szó, mint ami a halált jelenti. Tehát meghalni és megházasodni, az ugyanaz a szó. Miért? Mert hogyha nem akar az ember meghalni, akkor ne házasodjon meg. Hogyha nem akar úgy meghalni, aki volt. Tehát ha valóban valakivel együtt akarok élni, akkor az egyedülálló létemnek meg kell halnia, és újra születik valaki belőlem, aki része valami nagyobbnak, mint én vagyok. A „mi”.... Abban a pillanatban, amikor a „mi” megszületik, és ő is és én is része vagyunk ennek a „mi”-nek, akkor már mások vagyunk.

feldmár

„Egy sír felett a legkeserűbb könnyeket azokért a szavakért ejtjük, amiket nem mondtunk ki, és azokért a tettekért, amiket nem tettünk meg.”

„A tündérmesék nem arra tanítják meg a gyerekeket, hogy léteznek sárkányok, a gyerekek ezt már tudják. A mesékből azt tanulják meg, hogy a sárkányokat meg lehet ölni.”

Vigyázz a magánnyal, mert van az a szelíd és igaz magány, mely magatartás az emberek felé; s ez jó. S van a tragikus, mikor jegesedni kezd körülötted a világ, az utakat, melyek az emberekhez és az emberihez vezetnek, belepi a jég. Akkor eltévedsz, és meg kell fagyni.

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van."

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.” márai

Egy ember nemcsak a tetteivel árthat másoknak, hanem a közömbösségével is, és ebben az esetben is felelősség terheli őt.

“Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket!”
(George Bernard Shaw)

"Akit nem szeretünk, azt magunkkal,
akit meg nagyon, azzal magunkat bántjuk.

...

Kiváltképp azzal vigyázok,
akit nagyon megkedvelhetnék!
Elnézést, kiszállok!
További jó mulatást!
Ha szenvedek majd, hát nem érdekel!
Legyen inkább Önért, mint Öntől!
Akit énbelém lát, csak az a fél százalék, akit
aztán úgyis mindenki bánt! Hát jobb ha Ön is...
...
...látni akarom!
Nézze...
...látni se bírom!

elevenhold