mit régóta el akarok mondani neked,
kerülve mindenféle szentimentalizmust,
még ha csillagok nélkül nem is olyan szép,
taposhatsz rajta, mint a faleveleken,
elfelejtheted, mint régen látott barátok arcát,
vagy hagyhatod lebegni közöttünk
elszabadult luftballonként,
csak ki kellene mondanom,
lazán és könnyedén,
akár egy hanyagul odavetett sziát,
eléd dobni, mint fuldokló halat,
és reménykedve várni,
visszaengeded-e a vízbe,
vagy mögéd osonni egyszer,
amikor nem számítasz rá,
és füledbe súgni,
de bárhogy döntök is,
végül nem mondok semmit,
csak nézlek,
ahogyan nyárvégi gólyák nézhetnek
fészkükre indulás előtt
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.