Kint az éjszaka leplébe burkolva, mely fekete, mint a sír, bármilyen Istenek is vigyázzák legyőzhetetlen lelkemet, megköszönöm nekik. Az események kegyetlen hullámverésébe keveredve az arcizmom sem rezdült, nem sírtam fel hangosan. A véletlen husángjaitól véres a fejem, de meg nem hunyászkodom. A harag és a könny díszletei mögött átdereng az árnyak ködös foltja. A harag és könny birodalmában derengő árnyak iszonyata az ópium. Az évek fenyegető vonulása, a vágyak és a kényszerek szorítása sem gyengített el. Nem számít mennyire keskeny a kapu, hogy milyen súlyos büntetésekkel van teleróva végzetem pergamenje, én vagyok a Sorsom Ura, Lelkem Kapitánya.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.