Vannak olyan pillanatok, amikor sem az esztétikai, sem a morális katarzisokra nem vágyik az ember...
Van olyan, hogy nem azért ülök be a moziba, hogy lenyűgöző operatőri munkával varázsoljam el képi igényeimet, s nem is azért, hogy a mondanivaló okozta hatás azonnali világmegváltásra ösztönözzön (ami, mint dk-tól tudjuk, nem is fontos, hisz már megtörtént...).
Vagyis létezik olyan pillanat, amikor még a legelvakultabb kim-ki-duk vagy coixet rajongó is levetkőzi az értékek iránti maximalizmusát, és éjfél körül, amikor már igazából a heti stressz miatt nem is nagyon képes cselekedeteit koordinálni (mondjuk ez volt az alibi...), beül Az ördög Pradat visel-re.
Megtettem. S mi a döbbenet? Nem volt tragikus... Kifejezetten a célnak megfelelő volt.
Hangsúlyozom, az aktuális célnak...
Viki, szerinted?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.