Néhány hete elkezdtem Coelhot olvasni. Divatos, talán ezért... Egy újságíró kövesse az irodalmi trendet - gondoltam. A Zahírral kezdtem. Nem értem miért annyira divatos. Félreértés ne essék, szerintem – munkáját látva – korunk egyik legjelentősebb írója. De a halálról, az elmúlásról, Istenről, szerelemről, kétségbeesésről, barátságról és hitről ír! Vagy talán épp ezért divatos?
Mindegy, a lényeg, hogy csupa olyan dologról, melyhez szüksége van az ember hitére, akaratára, világmegváltó tettére. Úgy gondolom, mélyen, elásva ott lapul minden emberben egy világmegváltó gondolat, csak eljött egy életkor, a kudarc, egy eszme, ami megvalósításának gátat szabott, vagy egyszerűen csak elavultnak hitte, kivitelezhetetlennek. De a világmegváltó terveket valóban meg kell valósítani? Reálissá kell tenni mindent? Nem egy belső idea, cél, mozgató erő, lüktetés mindez? Nem valami örökké hajtó vágy? Valami tűz, amiben nem számít kor, hely, vagy körülmény - előre viszi az embert, mozgatja, kényszeríti. Nem Isten? Hiszem hogy a világmegváltó gondolatok az isteni terv részesei, mely küzdésre sarkallják az embert.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.