Olcsó műanyag palack gurul ide-oda, a vonat olykor lefékez, s az üveg tehetetlenül gurul tovább… Az arcokon néma csend, az élet természetes része, velejárója, hogy a földön ki-ki kerüljük az ide oda guruló palackot?! Csak ne kelljen észrevenni, átlátok a palackon, mereven bámulom az ablakot…
-Jóóóó, zavar engem is, de könyörgöm mit csináljak vele, ha felveszem? Hova tegyem? És egyébként is, ki tudja, ki fogta meg előttem, még a végén valamit elkapok, manapság nagyon kell vigyázni, arról nem is beszélve, hogy hátha itt van a tulaj is, és kell még neki az a vacak semmire nem való üveg, aztán majd magyarázkodhatok, hogy mit akarok…
-Jéééézusom, hogy lehet valaki ennyire hanyag? El sem tudom mondani, mennyire utálom a szemetelést, felháborító, hogy ezek a mai fiatalok mit meg nem engednek maguknak. Az, hogy én idős ember létemre nem szaladok a guruló üveg után, talán érthető, de, hogy az itt ülö fiatal nem képes feltápászkodni… Bezzeg amikor én fiatal voltam… De manapság ezt már nem várhatom el tőlük…
-Apám, de rohadt idegesítő ez a hülye üveg… Rohadt alkoholista, inni bír, de kidobni a kukába az már luxus… Elképesztő, hogy nem tanul ma már senki egy kis rohadt jó modort…
Az idős férfi csendesen feláll, finoman összelapítja a plasztik üveget, majd a kukába teszi…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.