Virtuális moleskine

"Te azt mondanád, hogy ez egy beavatási szertartás- gondoltam, és kedvem lett volna hangosan is kimondani. Ez a tilos. Az ember nem törögeti szándékosan a poharakat. Az éttermekben, és otthon is, mindig nagyon ügyelünk arra, hogy ne tegyük a poharakat az asztal szélére. A világ megköveteli, hogy vigyázzunk a poharakra, nehogy leessenek a földre.
De amikor véletlenül összetörünk egyet, rájövünk, hogy nem is olyan nagy dolog. A pincér közli velünk, hogy semmi baj, és én még soha nem láttam, hogy valakivel kifizettettek volna egy összetört poharat. A poharak összetörése hozzátartozik az élethez, és nem okozunk vele nagy kárt magunknak, az étteremnek vagy az ismerőseinknek.
Meglöktem az asztalt. A pohár megingott, de nem esett le.
-Vigyázz! �kiáltott fel ösztönösen.
-Törd össze a poharat � ismételtem.
Azért törd össze, mert ez egy szimbolikus cselekedet -gondoltam. Próbáld megérteni, hogy nekem sokkal fontosabb dolgokat kellett magamban összetörnöm, mint ez a pohár, és most boldog vagyok, hogy megtettem. Gondolj a lelkedben dúló harcra, és törd össze ezt a poharat.
Mert a szüleink megtanítottak arra, hogy vigyázni kell a poharak -és a testek- épségére. Megtanítottak, hogy a gyerekkori szenvedély nem teljesülhet be, hogy nem szabad szerzeteseket elcsábítani, hogy csodák nincsenek, és hogy nem szokás elutazni úgy, hogy nem tudjuk, hova megyünk.
Kérlek, törd össze ezt a poharat � és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek.
-Törd össze ezt a poharat. � kértem még egyszer.
Mereven a szemembe nézett. Majd lassan végigcsúsztatta a kezét az asztalon, és megfogta a poharat. Aztán egy hirtelen mozdulattal lelökte a földre."

Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam