Kommersz és egyedi… Kicsit olyan, mintha Laila Marrakchi szeretne megfelelni a hollywoodi romantikus sztoriknak… S talán éppen itt van a feszültsége a filmnek, mert valójában a világ, amelyet bemutat, az szeretne megfelelni a nyugati életnek.
Mert mit tud az átlagpolgár Marokkóról? Valami elfátyolozott, zárt, szokatlan világot képzelünk, talpig textilekbe bugyolált nőket… S a film egy színes, amerikai stílusban berendezett világot fest meg, lázadó kamaszokkal, feszített víztükrű medencékkel, füves cigivel és „mindent el tud intézni” gazdag apukával. A képmutatás világát, ahol tetszik nem tetszik a gazdag papának, a hagyományokhoz visszatérő bátynak, a szerelem egy zsidó és egy muszlim lány között is fellobban.
Nyugati stílus és hagyományok – ez adja a film lendületét. S a első filmes Laila Marrakchi filmje önéletrajzi ihletésű munkája megállja a helyét. Na persze csak azok körében, akik vevők a még nem túl „csöpögős”, kedves, romantikus sztorikra.
Ami, szerintem, nem sikerült a rendezőnek az az, hogy valóban egy lázadó, drámai feszültségű mozit csináljon. S ennek elsősorban a szereplők nem túl karakteres játéka az oka.
Ami viszont sikerült, hogy a nyugati néző számára is tudatosulhat, Marokkó nem (csak) az a világ, amit az arab filmek kliséiből ismerünk.
S, ami tetszett, hogy a nyugati világ mozirajongója a vászon előtt úgy érzi, semmiben sem különbözik a szerelemre, életre, szabadságra vágyó marokkói Ritától és barátaitól… Vagyis éppen ez az, vágyaiban nem, de a korlátokban, elvárásokban, lehetőségekben van eltérés… Vagy még ebben sincs?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.