Bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül, hogy
birtokolnánk - lenyűgöz és megnyugtat ez a gondolat. Képes vagyok arra, hogy
birtokoljak úgy, hogy nincs semmim. Ellentmondás??? Sokszor annyira szeretnék
valamit, és amikor megszerzem, eltűnik a varázs... Nem szabad megszerezni? Örök
lemondás minden? Nem, azt hiszem nem. Remélem, hogy nem így van. Engem éltet a
küzdés, inspirál a nehézség, ugyanakkor elkeserít a kudarc. Mit kell mégis
birtokolnom, ahhoz, hogy ne legyen semmim. Ha nincs semmid, nem is veszíhetsz.
Lehet, hogy szeretnék veszíteni. Szeretnék újra felállni, és élvezni az életet,
mindazokkal a szenvedésekkel, kudarcokkal, örömökkel, amelyek az életemet
kiegésztik. S talán azt jelenti a nem birtoklás birtoklása, hogy képes vagyok
minderre. Képes vagyok arra, hogy valamit megtapasztaljak, s mindaddig
élvezzem, amíg ott van velem. Ha ez az öröm néhány napig tart, ha ez a
közelség, és "elmondhatatlan" elillan, ha nehezen is, de képes vagyok
arra, hogy azt mondjam: boldog vagyok, hogy boldog voltam. Nem az adott
pillanatot akakrom birtokolni, hanem mindazt a szépséget, örömöt, viccet,
bánatot, amit rejteget az élet.
S, hogy miért lehet mindezt elveszíteni? Talán azárt, mert eljön egy pillanat, amikor birtokolni akarsz. Azt akarod, hogy a pillanat, a boldogság ott és akkor a tulajdonoddá váljon. Pedig mennyivel szebb lenne, ha örülnél, és nem akarnád megállítani az időt. Önmagad lennél és szabad. Nagyon-nagyon szabad...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.