Amikor ülsz a vonaton a kupé leszűkített világában, ismeretlen emberek között, kattogó monotonitásban... Ez a leegyszerüsödött tér sokmindent felerősít... Próbálod kényelmesen átvészelni a hosszabb, rövidebbnek tűnő perceket, órákat. Igyekszel úgy tenni mintha nem vennéd szemügyre az előtted, melletted ülőt, véleményt formálsz, következtetsz...
Hosszú, egyhangú utazás, mely épp monotonitása miatt emel ki, erősít fel érzelmeket, indulatokat, csendet, percet, mosolyokat.
S amikor, épp belerázódnál, megérkezel...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.