Amikor 13 éves voltam, azt mondta nekem valaki, hogy nehogy Pilinszkyt olvassak... Hogy a 13 éves szellemi színvonalamra utalt, vagy ő nem szerette Pilinszkyt, vagy... mindegy. Akkor csak ízlelgettem a költészetét - bár ez most sincs másként...
Először azért lapoztam fel mert idegesített... Valahol olvastam Pilinszky négysorosát, rendkívül idegesítőnek és értelmetlennek találtam. Furcsa volt, napokig mondogattam magamban, s amikor már kivülről tudtam, és álmomból felébresztve is ez jutott eszembe, gondoltam utánanézek nagyoknál, hogy szerintük mi ez? Hetekig olvastam, mormoltam, olvastam, mormoltam... és valami kezdett tisztulni...
Pilinszky János: Négysoros
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
Sokmindent lehet írni, mondani erről a versről: tömör, zárt, szuggesztív, mentes a sallangoktól. Ám hosszú évek után jöttem csak rá, hogy az az első benyomás, az az első döbbenet fejezi ki a vers lényegét. Csak akkor érted meg, ha olvasod, olvasod és olvasod és egyszercsak, mint a ködből kibukkanó túlparthoz a hajó, odaérsz, s azt veszed észre, hogy ott vagy, Pilinszkyt olvasol és tetszik. Nem érted? Nem baj... A parthoz oda kell hajózni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.