Virtuális moleskine

Idegen vagyok. Igaz már tudod, hogy két cukorral iszom a kávét és hogy reggelente nem fésülködöm. Tudod, hogy tudom: jó a világ és rossz. Hogy néha úgy megyek, hogy állok. Idegen vagyok. Tudod, hogy erős vagyok, néha mégis sírok, ha elbukni látszom.…

Akihez szólnék, nem kíváncsi a kevésre, mit mondanék. Napjaimra ránőtt a tárgyi valóság: nincsen menedék. Nem indulok feléje eztán s nem címzek neki levelet. A telefont kikapcsolhatnám: nem csönget föl a szeretet. Lefekhetnék a kocsiútra, köthetném nyakam a kilincsre, tegnapot…

Annyiszor kézbe vettél, Istenem, mint ritka követ a mágusok. Vizsgálgattál: megtartsál vagy eldobj, egyedül Te... Te tudtad, mi vagyok. Egyedül Te... Te tudtad, Istenem, mit rejt a kő, a horpadás, a nyom. Érdemes valamit tenni velem, vagy porrá zúzz, és elfújd a porom. Engem…

Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe, gondosan kerülj minden…

“Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához, hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit.” burke