Virtuális moleskine

Mindenki léte betűket ró. Vannak, akik egy-két betűt élnek meg és összefüggő szavakká csak másokkal válhatnak. Akadnak, akik már önmagukban kimondható kifejezések… Léteznek gondolatjelek, előfordulnak, akik hosszabb mondatokká formálódnak… Ritkábbak az „oldalnyi”…

fölkereslek, hogy ne kelljen rádöbbenned: magamrahagytál (Fodor Ákos) 

Amikor nem merünk, vagy akarunk beszélni dolgokról, akkor mindaz, amit mondanánk, ott kattog az agyunkban, borzasztó ricsajt csapva...

Nem értem, hogy a hentest miért nem tartjuk hentesnek, miért kell nekünk jobban tudni, hogy az milyen, miért, meddig és mekkora?   Miért nem ért mindenki ahhoz, ami az ő feladata? Miért kell úgy tennünk, mintha mi mindenhez értenénk? Sőt úgy teszünk, mintha ez elvárás…

"...még véletlenül  úgy növünk fel  hogy nem is láttunk  szivárványt  csak rajzolva  egy padláson talált  mesekönyvben..." Boda Magdolna